2007.08.21. 08:00
KritiQs
Ha valami szép, az szép. Ha ízléses, akkor ízléses. Ha mese, akkor mese. Mint a legegyszerűbb függvény. Egyszerű hozzárendelés és kész, nincs tovább.
Volt egyszer egy Disney rajzfilm, ami a harcos-baszós, bélkitépős "mesefilmeken" felnőtt generációnak talán túlságosan vattacukor. Másoknak egyszerűen egy kedves mese. Megint másoknak olyan valami, amiből meríthetnek. Ami segít megtanulni látni. A lényeget, a kéreg alattit.
A Disney cég "Szépség és a Szörnyeteg" című rajzfilmje a vászonról gyorsan beköltözött a színházakba, nagy sikerrel játszották és játszák világszerte. De talán csak itt, nálunk látható olyan módon megrendezve, amitől több lett, mint egy egyszerű színházi előadás.
Böhm György rendezésében 2005 márciusában mutatták be a darabot, amelyet azóta is - és még remélhetőleg évtizedekig - töretlen sikernek örvend.
Egy kissé különc, ámde jóravaló lány, Belle körül forognak az események. Édesapját foglyul ejti egy elátkozott kastély elátkozott ura. Belle nagy áldozatot hoz: saját szabadságát áldozza föl, apja helyett vállalja a rabságot. Hamarosan azonban hatalmas meglepetés éri: az elátkozott kastély elvarázsolt személyzetének minden egyes tagja élő tárgyként jelenik meg: fortyogó teáskanna, ruhákat kínáló komód, felhúzott toronyóra, arany gyertyatartó, és még sorolhatnánk. Ezek a tárgyak szépen lassan Belle barátaivá válnak, és rajtuk keresztül rájön: a szörnyű, csúf küllemű fogvatartója belül egy melegszívű, szeretere méltó teremtés. Ez a felismerés, és az ebből születő kölcsönös szerelem oldja fel aztán az átkot, amely hosszú időn keresztül kötötte gúzsba a kastélyt és annak lakóit.
A története - lássuk be - nagyon egyszerű. Nem kell benne nagy igazságokat keresni. Nem kell Wagner-féle zenékre számítani. Nem kell azt hinni, hogy világmegváltó darabról van szó. Csupán két és fél óra kellemes, olykor-olykor vicces, máskor könnyeket előcsalogató igazi szórakozást várhatunk. És ez pont elég.
Bravúros színpadi megoldások tárháza az előadás, igazán mesebeli köntösökbe öltöztetett színészek játszanak varázslatos díszletek közt, remek korográfiára táncolva követve egy még jobb rendezést. Nem is rendezést, a "megálmodást". Bár nem vagyok a zenés műfaj, pláne nem a musicalek nagy rajongója, mégis úgy éreztem, hogy kellett a lelkemnek a két és fél óra tömör zenés mese, kellett az érzés hogy mesefigurákért izguljak, nevessek, szomorkodjak. Kellett, jót tett és jól esett a nagybetűs ÉLMÉNY!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Miki 2007.08.23. 08:14:02