Mindenki, aki szereti a megfoghatatlan, misztikus filmeket tudja, hogy nagy elvárásokkal egy akármilyen horrorra vagy thrillerre beülni manapság nagy nagy felelőtlenség. Még akkor is, ha egy jó film remake-jéről van szó, amit tengerentúli alkotói sem átallnak ekként hirdetni. Higgyétek el, az eredeti mindig jobb.
Igazi ínyencek például igazán nagyot csalódtak 2002-ben a Kör című adaptáció végignézését követően, amit kevésbé tájékozott polgártársaik kólát szürcsölgetve végigizgultak a multiplexek piros puha foteljaiba süppedve, távozván ájuldozva a téma újszerűségén és egyediségén.
Nos, nem árulok el nagy újdonságot senkinek, de a Kör bizony japán gyökerekkel rendelkezik (eredeti cím: Ringu). Így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy igazi, csontig hatoló folyamatos borzongásra vágyóknak elsősorban a japán alkotások közt kell csemegézni a tékákban.
Igazi remek darab például az eredetileg hat részesre tervezett J-Horror széria második része, az Előérzet (Yogen). A sorozat alapötlete Takashige Ichise producertől származik, aki többek közt felelős a Dark Water, Kör 1, Kör 2, Átok 1 és Átok 2 filmek eredetijéért is, melyek közül a Dark Water esetében íróként is jegyzik nevét.
Az előérzet Norio Tsuruta rendező munkája. Története a félelem lapja köré szerveződik, mely nem más, mint egy, a jövőben bekövetkező halálesetről szóló tudósítást tartalmazó újságpapír, mely az elolvasását követően azonnal megsemmisül, és amely csak bizonyos „kiválasztottaknak” jelenik meg.
A kiválasztottak félelme a bekövetkező tragédiák miatti, illetve abból fakad, hogy tudják, tehetnének valamit hhogy a sorsot kijátszák, de az számukra is végzetes lenne.
A történetét pár szóban, olvasható mennyiségben összefoglalni nem lehet, de aki igazán szeret tocsogni a fülén is kifolyó adrenalinban, annak enélkül is melegen ajánlom a filmet, tékában kölcsönözhető.
Merthogy rém hátborzongató a film. Hátborzongató, és nyomasztó. A folyamatos félelmszintet garantálja, cskúgy, mint a konstans lúdbőrözésből fakadó fizikai fájdalmakat.
A képi világa, a zenei aláfestései mind mind szinergistái a döbbenetes hangulatnak annak ellenére, hogy sok vér, csápjaikat lengető undorító lények nem kaptak szerepet a filmben, csak félelemben élő emberek. Akiknek a félelme maximálisan befogadja a film nézője.
Nem csodálom, hogy a szigetországban olyan magas a depressziósok és a (csoportos) öngyilkosok aránya. Az általam látott japán agyszülemények mindegyike kivétel nélkül azt az érzést kelteti, sőt már inkább azt mondom: erősíti, hogy a zsigerekből jövő nyomottság, a depresszió veleszületett japán életérzés, csakúgy, mint Marilyn Manson iránti mérhetetlen rajongásuk. Megkockáztatom, ők találták fel az Emo stílusát is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.