HTML

Minden, ami kultúra

Mindent a könyvekről, színházról, művészetről, művészekről mindenkinek, egy helyen.

Friss topikok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

2007.08.16. 14:51 KritiQs

New Yorkban az a jó, hogy előbb, vagy utóbb mindenkit megdugnak

Léteznek ugyebár a közönségfilmek. Léteznek a művészfilmek, és vannak azok a filmek, amelyek valószínűleg az alkotók tehetségtelenségben és fantáziahiányban való vergődésének szüleményei: az öncélúan mindentmegmutatok filmek, amit aztán elkezdenek játszani a művészmozik. Skandallum!

Ilyen filmek magyar ékessége a Toepler Zoltán rendezte Álszent, ahol hangzatos, ugyanakkor elképesztően semmitmondó 5 perces monológ alatt premier plánban, nagytotálban, szélesvásznon végigszórakozhatjuk egy szerencsétlen kismacska haláltusáját a víz alá szorítva.

Ugyanilyen film lett a 44 éves John Cameron Mitchell által rendezett Shortbus című film is.

A szereplői: Több éves kapcsolatukban már csak köhögő és könnyező meleg pár egyik viszonylag értelmes, és a másik, depresszív tagja. Az orgazmusig eljutni képtelen párterapeuta, annak - mint az később kiderül - mazochista párja, egy tiszta emberi kapcsolatért és érzelmekért ordítani képtelen művészi hajlamokkal felvértezett domina kurva, pár travi, egy öreg homokos és a kukkoló. Nomeg egy pár mellékszereplő, akik megállás nélkül dugnak, dugnak és dugnak.

A sztori röviden: a meleg pár kapcsolatterápiára megy az orgazmustalanhoz, végül kiderül, neki van nagyobb szüksége gyógyírra. Elmegy hát a fiúk által ajánlott Shortbus nevű helyre, ami egyfajta idült szexfüggők klubja, mindenki mindenkivel, bárki bárkivel bármit szívesen. Itt próbálja megtalálni az utat a gyönyörhöz. Szorongóvá válik. Segítő kezet nyújt a domina. Szó szerint is. A srácok közben rájönnek: az ideális gyógymód, hogy kapcsolatuk egyenesbe jöjjön, egy harmadik fél. A kukkoló ezt nehezen tűri. Úgy látja, minden, amit eddig távcsövön keresztül látott, felbomlani készül.

A fiúpár által a tömegből kiemelt fénysugár, a modell srác - mint utólag kiderül - a depressziós ajándéka párjának, merthogy depisünk szuicid terveket szövöget. Miközben modellkével 69-es pózban szopták egymást, párja pedig a srác seggébe üvöltötte az amerikai indulót nyalás közben, kiforrottnak látta kettejük közt a bizalmi viszonyt. Úgy döntött hát, megteszi, amit tervezett: megöli magát. Kukkolónk szerencsére megmenti, merthogy ő is dologtalan ember, egész nap csak figyeli, követi szerelmeséket.

A terapeuta mindeközben megszállottan próbál eljutni a csúcsra, míg ura a gép előtt veri. Végül mindenki akkorát élvez, hogy már irigykedtem is, sőt! Az atomerőművek is leálltak, a civilizációt éltető elektromos áram tovatűnt, majd hogy hogy nem, a dologtalan szexfüggő klubtagok közös gyertyafényes éneklésben fejezték ki határtalan szeretetüket egymás iránt, várva a vibrátorokat működtető ampereket, vattokat, voltokat!

Én szeretem a szexet. Szeretek élvezni, nagyokat! Szeretem többesben,egyedül, tömegben. Szeretem az új ingereket. Nem vagyok hát frigó, asszex, prűd. Szeretem a pornót is. Ajjaj, de mennyire! De azt, hogy ennyire belemagyarázunk egy filmbe életszerűtlen embereket, valótlan találkozásokat és méginkább valószínűtlen szituációkat, már csak vakarózások közepette tűröm. Egy olyan filmben pláne, ahol az első öt percben megtörténik minden, ami esetleg a naturalista énem kielégíti: megvolt a szélesvásznú ondófröccs, három farokból, három helyszínen, három helyre is: falra, saját szájba (ez utóbbi az internet alapján: auto-fellatio), asszonyba. Ebben a majd két órás döbbenetben olyan problémák kerülnek elő és vannak csimbókosra rágva, amik foglalkoztatják a tiniket két napig, de még ők is hamarabb túljutnak ezen, mint fent bemutatott főhőseink.

Egy művészfilm nem ilyen. Szerintem. Ez egy beéretlen rendező még éretlenebb filmje. Ráadásul nem is egyedi. Larry Clark Ken Park című filmje óta az, hogy valaki kiveri, miközben esetleg felköti magát a kilincsre, vagy hogy ketten egy lányt, és még a szopás is nagytotálos, már nem egy nagy valami. Ezt maximum itt megcsavarták azzal, hogy a kiverés gyertya állásban, saját arcra és szájba történik, és ha dugnak, akkor egymás hegyén hátán, kicsi a rakás pózban teszik. Nohiszen!

Ez a film tökéletes példája annak, hogy hogyan lehet pornó remake-et készíteni művészfilm-szerűen, életszerűtlenne véve a figurát, és ondóban előhívni a celluloidot. De másra nem jó. Nem hatott meg, nem adott semmit, nem fordított az értékrendemen egy hangyaszőrtüszőnyit sem. Ha gondolatok helyett haragot, vagy árnyaltabban fogalmazva: magam iránt érzett negatív emóciókat serkent ki belőlem, mert ezért én fizettem is, na, az már nem az az érzés, amit éreznem kellene. Nehéz léptekkel bandukoltam hazafelé.

 

1 komment

Címkék: film shortbus művész mozi


A bejegyzés trackback címe:

https://kultur.blog.hu/api/trackback/id/tr53141582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miki 2007.08.23. 08:15:53

Láttam én is a filmet... A saját szájba élvezés elég érdekes volt!:)