HTML

Minden, ami kultúra

Mindent a könyvekről, színházról, művészetről, művészekről mindenkinek, egy helyen.

Friss topikok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

2007.10.08. 14:54 KritiQs

A kertész kutyája - ármánykodás a szerelemért

Lope de Vega – Shakespeare kortársa – egyik leghíresebb, legtöbbször játszott írása a Kertész Kutyája című komédia. Volt szerencsém végignézni, Ács János rendezésében, Eszenyi Enikő „címszereplésével”, a Vígszínházban.

A vígjáték története roppant egyszerű, a bonyodalom és a megoldás szekciók ugyan nem tűntek olyannyira aprólékosan furfangosnak, mint azt a bevezetőben említett kortárs angol műveiben megszokhattuk, mégis egy kellemes, szórakoztató darabot láttam.
Diana, Belflor grófnője (Eszenyi Enikő) áll az események, a cselekmény, így természetesen a bonyodalom középpontjában. Tudniillik ő grófnő, reménytelenül szerelmes grófnő, méghozzá a XVI. századból, így nem engedheti meg magának, hogy holmi titkárba (Szőcs Artúr) legyen szerelmes, aki nem mellesleg Diana egyik társalkodónőjét igyekszik meghódítani.

Viszont társadalmi rangján túl vannak érzései, vágyai, ösztönei, és természetesen rangjából eredő kötelezettsége: férjhez menni. Szerelmének tárgya, Theodoro - a titkár - viszont nem lehet a férje, rangon alul nem választhat, pedig megtenné, hisz szereti. Ügyködik hát, időt húz, halaszt, elenged, visszatart, verekszik, mert akarja a fiút – aki őt viszont - de nem tudja, hogyan lehetnének egymáséi. Ebből a lehetetlen helyzetből születnek aztán a bonyodalmak, a komikus helyzetek, a félig kimondott, vagy ki nem mondott szavak, a többi kérő bosszúszomja, a társalkodónő haragja, a vérző száj és még ezer csattanó.

A megoldást nem más, mint Theodoro jó barátja, Tristan (Epres Attila), a lakáj hozza tálcán. Megtudja, hogy a városban van egy haldokló öreg gróf, kinek – milyen véletlen – Theodoro nevű fiát évekkel korábban valahol a nagyvilágban elrabolták, s azóta sem látta. Megnyugvást lel a haldokló, hogy a titkárt, Theodoro-t hamisan, mint rég elvesztett fiát mutatják be neki. Theodoro cserébe rangot, örökséget, s természetesen feleséget kap Diana személyében.

„Ismered azt a mesét,
Melyben a kertész kutyája,
Bár nem éhes, társai
Csontját mégis megszaglássza?”

Így szól a spanyol közmondás, versike, nevezze mindenki annak, aminek akarja. Eszerint a kutya-bár nem kell neki a csont- a szaglászással eléri, hogy a többiek se élvezhessék. És ezt teszi Belflor grófnője is. Hol akarja, hol nem akarja írnokát. Hol elveszi társalkodónőjétől, hol visszadobja annak. Hol magát a társalkodónőt szipolyozza, hol önmagát ostorozza. Szeszélyes, szenvedélyes, eszelős és ravasz teremtés ő, amit Eszenyi Enikő kitűnően alakít. Skizofrén személyiséget mindig is remekül formált meg, csakúgy mint csalfa lányokat, és lám, jött ez a szerep, ahol e kettőt kell egyszerre, vagy szinte csettintésre, egy mondaton belül, egymás után játszani. (Itt jegyezném meg, hogy korát meghazudtoló módon jól áll neki a lenge ruhája alatt diszkréten tetszelgő leheletnyi tanga, ami csak tovább emelte a játszott asszony misztikus, elérhetetlenül "csupa-nő" mivoltát.) Eszenyi játékához valószínűleg az is sokat hozzátett, hogy ezt a művet 2005 telén Prágában már színpadra vitte, s mint a darab közelmúlt-beli rendezője, ismerte a karaktereket.

A történet a jelenkort figyelembe véve igen aktuális. Ma egyre inkább léteznek erős, öntudatos, nem alárendelt életre készülő nők, akik Diana-hoz hasonlóan céltudatosak, és amit akarnak, azt bármi áron – legyen szó a női bájaik bevetésétől az agresszív megnyilvánulásokig – megszerzik. Eszenyi pedig az a mai modern nő, aki tudja hogy örökké fiatal, vonzó, nehezen elérhető, hihetetlen erőt sugárzó a maga törékenységével egyetemben, és ezeket kitűnően tudja szerepjátszás közben is alkalmazni. Ettől lett Diana szerepe ijesztő, mégis szerethető. És csak ettől lett szerethető, de legalábbis egyszer élvezhető az előadás.


Lope de Vega a 16. századi spanyol dráma
legjelentősebb és legtermékenyebb alakja.
Másfélezernél több színműt írt, összesen
annyi karaktert formált meg ezzel, amivel
egy kisebb várost meg lehet tölteni.
Komédiáinak középpontjában legtöbbször
a szerelem, sőt legyünk bátrak:
a szerelmes nő állt.
Szerelmes hősnői legtöbbször joggal követelik,
hogy szabadon dönthessenek arról,
ki mellett akarnak boldogok lenni.
Műveiben szenvedélyek, ősi erők, ösztönök
szabadon tombolnak. Leegyszerűsítve egy a lényeg:
műveiben házasodjék mindenki, aki csak tud!


Nagy hibája a rendezésnek, hogy Ács nem tisztázta az ok-okozati viszonyokat, a tyúkos tojásos kérdést. Nem tudni, hogy Diana az írnok-társalkodónő szerelemére lett-e előbb féltékeny, és csak utána szerelmes Theodoro-ba, vagy fordítva: szerette a fiút, s amint megtudta hogy az mást szeret, elkezdett beletúrni a bimbózó románcba? Amit pedig nem lenne rossz tudni, hisz azért más úgy nézni a szereplőt, hogy kétségbeesett szerelmes, mint irigy kutya. Tulajdonképp az előadás legnagyobb hibája ez volt.

Eszenyin túl külön említést érdemel Epres Attila Tristan, a lakáj alakjában. Remekül játszotta a helyzetek közt folyton lavírozó, az embereket ügyesen belövő és azokat rendre jól kihasználó szolga szerepét. Ha jól meggondolom, ő a pozitív hős, hiszen az ő közbenjárásának, helyzetfelismerő képességének köszönhetően oldódik meg a bonyodalom, és végződik a darab házassággal, az előadás vad pompával.

A többiek (Szőcs Artúr, Tornyi Ildikó, Sarádi Zsolt, Földi László, Cseh Judit, Szamosi Zsófia) alakítása messze elvárások alatti volt. Ha valaki azt hinné, hogy a pár soros mellékszerepek jelentéktelenek, az téved. Az említett karakterek többsége igenis fontos szerepet tölt be a darabban, hisz például a három társalkodónő közti reláció (van féltékenység, vagy nincs féltékenység) lássuk be, fontos abban, hogy Diana előtt kiderüljön Theodoro és Marcela szerelme. Ugyanígy fontos a grófnőhöz való hozzáállásuk is, hisz nem tudni ki segíti és mikor, vagy ki gyűlöli és akadályozza őt. És nem mellesleg Szőcs is játszhatott volna ízesebben, ugyanis kissé fura volt nézni a makacs, erős grófnőt, amint a tejbetök írnokáért epekedik.

Mindezek ellenére egyszer, Eszenyi és Epres miatt nézhető az előadás. Javaslom, aki a megnézésen túl élvezni is akarja, az a szemét végig e két szerplőn tartsa még akkor is, amikor csak a színpad egy sarkában, elbújva lehet őket föllelni, mert egy szemöldökráncolás tőlük, félig takarásban többet ér, mint a többiek egész színpadot betöltő „játéka”.

2 komment

Címkék: színház eszenyi enikő vígszínház


A bejegyzés trackback címe:

https://kultur.blog.hu/api/trackback/id/tr27190161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trabant 2007.10.08. 15:44:13

Hát ezzel teljesen egyetértek. főleg az utolsó bekezdéssel!

A Citrom ;) 2008.11.29. 19:59:58

Szerintem kissé kemény a bírálat.
Valami végett némi -meg nem nevezett- sértődés sejlik a háttérben.
.
A tyúk vagy a tojás kérdése sem lehet kérdés. Még a sorrend is jól megfigyelhető és ki is mondatott.
Figyelemfelkeltés (ezzel kezdődik a darab a hálószobában),
elirigylés (mi jut egy szolgálónak mikor az erény, a grófnő ilyen irányú igényeit gátolják),
féltékenység (az előbbi okokból kiegészülve testi vággyal),
végül, vívódó szerelem.
.
A három cselédlány visszafogott játékáért sem biztos, hogy a színészeket terheli a felelősség. Talán inkább a megrendezésükkel magyarázhatóak a látottak.
.
Amiben jobbára egyetértünk, az a Szőcs Artúr „szenvedélybetegsége” hősszerelmes hezitálása valóban furcsán mutatott, de még furcsább lehetett volna, ha a fellángolási lehetőségeinél mindannyiszor elégett volna előttünk, miután látványosan lehűtik. A vígjáték bohókás jellege végképpen giccses bohózatba fulladhatott volna.
.
A látott hibák javítását nem látom lehetségesnek a darab egészének reformálása nélkül.
.
Szerintem a látott darab a feladatát betöltötte, a benne szerepet játszó színészek szintén.
A lehetőség keretein belül kellően igényes volt, megfelelt a színház jellegéből elvárható szórakoztatásnak.
.
Szumma: aranyos volt, jó volt, megérte miatta utazni.
…hogy volt jobb?
…ez már jobbára az emlékeken és az ízlésen is múlik.
(…és engem sem tart a környezetem igénytelennek ;-)