HTML

Minden, ami kultúra

Mindent a könyvekről, színházról, művészetről, művészekről mindenkinek, egy helyen.

Friss topikok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

2008.02.06. 02:45 KritiQs

Japán horrort a kopaszra!

 

Mindenki, aki szereti a megfoghatatlan, misztikus filmeket tudja, hogy nagy elvárásokkal egy akármilyen horrorra vagy thrillerre beülni manapság nagy nagy felelőtlenség. Még akkor is, ha egy jó film remake-jéről van szó,  amit tengerentúli alkotói sem átallnak ekként hirdetni. Higgyétek el, az eredeti mindig jobb.

Igazi ínyencek például igazán nagyot csalódtak 2002-ben a Kör című adaptáció végignézését követően, amit kevésbé tájékozott polgártársaik kólát szürcsölgetve végigizgultak a multiplexek piros puha foteljaiba süppedve, távozván ájuldozva a téma újszerűségén és egyediségén.

Nos, nem árulok el nagy újdonságot senkinek, de a Kör bizony japán gyökerekkel rendelkezik (eredeti cím: Ringu). Így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy igazi, csontig hatoló folyamatos borzongásra vágyóknak elsősorban a japán alkotások közt kell csemegézni a tékákban.

Igazi remek darab például az eredetileg hat részesre tervezett J-Horror széria második része, az Előérzet (Yogen). A sorozat alapötlete Takashige Ichise producertől származik, aki többek közt felelős a Dark Water, Kör 1, Kör 2, Átok 1 és Átok 2 filmek eredetijéért is, melyek közül a Dark Water esetében íróként is jegyzik nevét.

 

Az előérzet Norio Tsuruta rendező munkája. Története a félelem lapja köré szerveződik, mely nem más, mint egy, a jövőben bekövetkező halálesetről szóló tudósítást tartalmazó újságpapír, mely az elolvasását követően azonnal megsemmisül, és amely csak bizonyos „kiválasztottaknak” jelenik meg.

A kiválasztottak félelme a bekövetkező tragédiák miatti, illetve abból fakad, hogy tudják, tehetnének valamit hhogy a sorsot kijátszák, de az számukra is végzetes lenne.

A történetét pár szóban, olvasható mennyiségben összefoglalni nem lehet, de aki igazán szeret tocsogni a fülén is kifolyó adrenalinban, annak enélkül is melegen ajánlom a filmet, tékában kölcsönözhető.

Merthogy rém hátborzongató a film. Hátborzongató, és nyomasztó. A folyamatos félelmszintet garantálja, cskúgy, mint a konstans lúdbőrözésből fakadó fizikai fájdalmakat.

A képi világa, a zenei aláfestései mind mind szinergistái a döbbenetes hangulatnak annak ellenére, hogy sok vér, csápjaikat lengető undorító lények nem kaptak szerepet a filmben, csak félelemben élő emberek. Akiknek a félelme maximálisan befogadja a film nézője.

Nem csodálom, hogy a szigetországban olyan magas a depressziósok és a (csoportos) öngyilkosok aránya. Az általam látott japán agyszülemények mindegyike kivétel nélkül azt az érzést kelteti, sőt már inkább azt mondom: erősíti, hogy a zsigerekből jövő nyomottság, a depresszió veleszületett japán életérzés, csakúgy, mint Marilyn Manson iránti mérhetetlen rajongásuk. Megkockáztatom, ők találták fel az Emo stílusát is.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kultur.blog.hu/api/trackback/id/tr100327267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.