HTML

Minden, ami kultúra

Mindent a könyvekről, színházról, művészetről, művészekről mindenkinek, egy helyen.

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2007.11.05. 13:00 KritiQs

Ölni vagy nem ölni?

A bosszúállós, önbíráskodós filmek reneszánszukat élik. Eleget pihent - és fejlődött  -  a téma Hollywoodban, és eléggé megérett az újszerű tálaláshoz is. Gondoljunk a már klasszikusnak számító, 4 folytatást megért Bosszúvágy című filmre (főszereplője Charles Bronson), ahol a főhős családja elvesztéséért áll bosszút - 5 részben, 20 évig - a fél világon. A film első részét 1974-ben forgatták, és csak 2 évtized után tettek pontot a leszámolások végére.

Ez a 20 év és 5 rész valószínűleg elég filmalkotó fantáziáját megmozgatta, hisz itt bőven kaptunk mindenből, ami része lehet a bosszúvágynak, ráadásul vérben gazdagon megforgatva: a tipródó, még emberként érző és ezer sebből vérző leszámolótól eljutottunk a kegyetlen, szenvtelen gyilkoló gépig, miközben válogatott módszereit láthattuk annak, hogyan végezhetünk egy másik emberrel. A maszkmesterek technikája, a dramaturgia és a forgatókönyvírók fantáziája a Bosszúvágy sorozat alatt bőven fejlődött annyit, hogy a téma majdnem összes elemét vászonra vihetőre fejleszették, így bátran nevezhetjük a sorozatot a leszámolós filmek etalonjának.

A témát boncolgató alkotások új korszaka Tarantino Kill Bill című két részes filmjével kezdődött. A főhősünk egy nő, ráadásul született gyilkos. És mégis megértjük és szeretjük, holott jól tudjuk, milyen ember volt: pénzért ölt, de bárkit, és élvezte. És a téma folytatódik, nem áll meg. Jött Jodie Foster, mint Erica Bain. Majdnem meghalt. Majd meghasonlott, lett egy bátrabb énje, aki pisztolyt rántott és ölt, ahol tudott.

Tudniillik megtámadták. A New York-i Central Parkban, ahol vőlegényével kutyát sétáltatott merészen, az éjszaka kellős közepén. Kedvese belehalt a sérüléseibe, ő maga hetekig kómában feküdt. Miután felébredt és felépült, rájött, minden, ami számított, elveszett: a szerelme, a munkája, a kutyája, és a szabadsága. A szabadsága, mert félt a várostól, a város lüktetésétől. Félt attól a várostól, amit azelőtt, rádiós műsorvezetőként annyira szeretett, és amiről az általa szerkesztett és vezetett műsor is szólt.

Napokig, hetekig tartó gyötrődés után fű alatt vett egy pisztolyt, hogy megvédje magát, majd elkezdett ölni. Első alkalommal egy bolti pénztáros exbarátját és gyilkosát. Majd két kötözködő fekete fiút a metrón, egy kurvázó öreget, egy közismert maffiózót, és végül hajdani támadóit.

Mondhatnánk, hogy azt lövi le, aki szerinte a ROSSZ, de ez nincs teljesen így. A maffiózóról például attól a nyomozótól hall, aki Ericát keresi, és tőle tudja, hogy a fickónak – ha nem lennének piszok jó ügyvédei – már nem egy emberéletet lehetne a nyakába varrni

A film maga sokkal másabb, mint elődei: a bosszúvágyban alig volt idő és igény a lelki vonal megjelenítésére, a Kill Bill-ben a hajtóerő a konstans vérszomj, és a végcél: megölni Bill-t, belső konfliktusok nélkül. A Másik én című filmben a lényeg pont a „másik” személyiség kifejlődésére tevődik és arra, hogy Erica bátor énje hogyan hatalmasodik el eredeti személyiségén, hogyan próbál a megújult rádiós műsorán keresztül gyilkos énje önigazolást nyerni, és arra az egyre merészebb, vakmerőbb oldalára, ami életét vezérli: megkörnyékezi Mercer nyomozót, aki próbálja kideríteni, hogy ki a sorozatgyilkos.(Mercer nyomozó jelleme egyébként igen jól megformált: bár feltétlen híve – szavakkal legalábbis – a törvényes ítélkezésének és büntetésnek, mégis érezhető, hogy egy határmezsgyén kötéltáncol: ott, ahonnan jobbra egy lépésre lakik az önbíráskodást elítélő énje, balra pedig az, aki ezzel egyetért, bár meg soha nem tenné) Erica merészségének további bizonyítéka, ahogy egyre jobban elébe megy az eseményeknek, egyre inkább észrevehetően ő maga keresi fel a rosszfiúkat: az első gyilkolása véletlen volt és amatőr, még az utolsó már tervszerű, vérszomjas és profi!

A filmet szokás úgy is emlegetni, mint "nagy port kavart", "heves vitákat kiváltó", mert lecsupaszítva nem szól másról, mint egy pisztolyos civil igazságosztóról, mint pozitív szereplőről. Ha viszont minden mást, a háttérben zajló, de azért a cselekményt alakító köntöst visszaaggatunk a vázra, már megváltozik a helyzet. Kiderül, hogy nem csak fekete és fehét létezik, hanem közte milliónyi árnyalat.

Erica tudja jól, hogy amit csinál, nem helyes. De tudja azt is, hogy másra nem számíthat. Az események során bizalmi viszonyt alakít ki Mercer nyomozóval és szándékosan, de indirekt módon saját magát keveri gyanúba. Sőt, egy alkalommal saját maga elől menekülve beront a rendőrségre, és feltett szándéka feladni magát: gátat szabni és véget vetni gyilkos énjének. A kapitányságon azonban beleütközik abba, ami csak tovább erősíti benne tetteinek helyességét: a mérhetetlen rendőri közönybe. Az ügyeletes szerint nincs "Erica Bain - ügy". 

A témával kapcsolatos filmalkotói pártatlanság további bizonyítékai is fellelhetők a filmben:  Mercer nyomozó és Erica szomszédja is rávilágít arra, hogy az emberéleteket ezer és ezer okból ki lehet oltani, amik ugyan túlmutatnak a törvényességen, de attól még helyesek. Ezekből merít erőt: a gyilkosság ezer arca közül ő azt azokat az arcokat látja, amik emberileg érthetők. És ezektől válik a film azzá, ami, de nem feltétlenül olyanná, ami piedesztára emeli az önbíráskodást. 

Nem folyik túlzottan sok vér a vásznon, de ettől még élvezhető, magas adrenalinszintet biztosító filmről van szó. Tetszetős a dramaturgia, jól ívelt a cselekmény és a mögöttes érzelmi vonal, és bizony nem ok nélkül erős vitákat válhat ki a befejezés, amit - ha már lövöldözünk - le is lőnék. (aki nem akarja olvasni, az a jobbra igazított részt KÉREM, NE OLVASSA EL).

Erica a gyilkosságok véráztatta útján eljut
egykori támadóihoz, és feltett szándéka hidegvérrel
kiirtani őket. Lelkiismeretfurdalásból, vagy Isten tudja
milyen  okból, de ezt SMS-ben Mercerrel is közli, aki
fejvesztve rohan a lány után, hogy megmentse,
vagy letartóztassa: ezt még maga sem tudja.
Az Erica által agyonlőtt gengszterek hulláin keresztül
botladozva megtalálja a lányt, aki épp a pisztolya csövét
szorítja következő áldozata halántékához.
Hosszas egyezkedés,győzködés után Mercer
hirtelen lép egyet balra: megérti a lányt, és segíteni akarja.
Átadja neki szolgálati fegyverét,
hogy azzal lője le a fiút, majd Erica saját
fegyverével megsebesíti a rendőrt, amit később a frissen
agyonlőtt kezébe adnak: így vált a sorozatgyilkosság
nem kiterveltté, hanem hulligánok vérfürdőjévé, a sebzett rendőr
mindezek vérző bizonyítékává. Erica pedig a névtelen
igazságosztóvá, aki így büntetlenül térhet
vissza korábbi életéhez,korábbi kutyájához
annak ellenére is, hogy tudja:
a félelme véget ért ugyan, de benne és körülötte minden megváltozott.

A bosszúvágy, és a mögöttes lelki folyamatokról szóló alkotások magasiskolája ez, ráadásul fölösleges holywood-i nyúlós nyáladzástól mentes. A film sokak szerint igenis az önbíráskodás mellett teszi le a voksot: szinte próbálja a nézővel megértetni, hogy a "csináld magad" út is lehet a helyes út.

Szerintem viszont Neil Jordan rendező (az "Interjú a vámpírral" rendezője is) alkotása senkiből nem hozza ki a sorozatgyilkos énjét.

Szólj hozzá!

Címkék: film jodie foster neil jordan másik én


A bejegyzés trackback címe:

https://kultur.blog.hu/api/trackback/id/tr53217054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása